Bali Butterfly Park

Ubudból majd egy órányi útra van motorral ez a szuperérdekes és barátságos hely. A lokációja miatt mi összekötöttük más programokkal, mint a rizsteraszok, vagy a kedvenc templomunk, a Pura Luhur Batukau meglátogatásával. Szuperül beleférnek egy napos túrába, és a pillangó park jó kis napindító program.

A park nem nagy, de van ott minden, és el lehet tölteni ott jócskán 1-2 órát, főleg, ha az ember szeret fotózni, és van is nála egy jobb fényképező 🙂 Hát nálunk épp volt, és véletlen szeretünk is fotózni, úgyhogy jól elvoltunk, minden állatot jól megcsodáltunk. Volt, amit közelebbről, de volt, amikor még az üvegen keresztül is túl közelinek tűnt.

Nem csak pillangók vannak ugyanis a parkban, hanem mindenféle különleges állat, úgy mint:

  • kék tarantula,
  • levélsáska, amit alig venni észre egy bokron, mert teljesen olyan, mint egy levél,
  • óriás botsáska, ami szintén észrevehetetlen egy kopaszabb bokron, fán,
  • pillangó báb, hernyó,
  • óriás szarvasbogár,
  • skorpió,
  • és persze sok féle pillangó

Az állatok többségét “fel lehetett próbálni“, egy kedves alkalmazott feldíszíti egy kép, és az állatokkal való közelebbi baráti viszonyba kerülés kedvéért az oda látogatót. Egyátalán nem félelmetesek azok az állatok, amiket így közelebbről is megcsodálhattunk, sőt!

A különféle pillangók többsége szabadon repked, itt-ott leszállnak, és akár addig pózolnak, míg nem készül róluk több 100 fotó 😀

Van egy pillangófaj, az atlaszlepke, ami igazán óriási nagy, és csodaszép. Főként itt él ázsiában, és ez a világ legnagyobb lepkéje. Eddig sosem láttunk ekkorát, úgyhogy nagyon kíváncsiak voltunk. Google és a tapasztalataink szerint is a szárnyuk fesztávolsága még a 26 cm-t is elérheti. Óriási!

Az atlaszlepkék élete azonban elég rövid, ugyanis csak egy hétig élnek. Biztos hasznos és jó életük lehet, ha megéri nekik a sok előkészület: minimum 80%-os pára és 32fok kell ahhoz, hogy a bábok fejlődjenek és hetek után kikeljenek… Elképesztő volt látni a “bábtelepet” és “hernyótelepet”, ahogy segítik az állatot, hogy biztosan minél több kikeljen.

Összességében nagyon jól éreztük magunkat, sok új állatot láttunk testközelről, csodás élmény volt! Mindenképp megérte beépíteni a napi programba 🙂
Belépő 2017-ben: 1400Ft

Nem mellékes az sem, hogy az úton, a pillangó park előtt és után is több mini helyi kajálda is van, ahol nagyon jókat lehet enni extra olcsón 🙂

Ne maradj le

Iratkozz fel hírlevelünkre

Név(Kötelező)
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.