Szombaton reggeli után elindultunk megnezni Marrakesh főbb látványosságait. Nem akartuk buszozni, mert szép idő volt, így egész nap csak sétáltunk.
Már negyed órája úton voltunk, mikor Petinek bevillant, hogy igaz, hogy a fényképezőt elhozta, de memóriakártyát nem tette vissza előző este… Így a poszthoz most is telefonos képeket mellékeltünk 🙈
A Jardin Majorelle felé vettük az irányt, és elsőként a pont útba eső, madárcsicsergős mediterrán Cyper Parkot sétáltunk be. Ez is, mint a legtöbb hely, tele van csodaszép macskákkal, és többségük nagyon cuki, barátságos 
Tovább sétálva érdekes, környezettudatos elgondolású művészeti alkotások sorskoztak az út mellett, ebből is megörökítettünk párat.
Végül életünk a Jardin Majorelle-hez, és mentünk is tovább, mert akkora sor állt, hogy nem volt kedvünk kívárni. Amúgy is, a szép trópusi kerteket meghagyjuk inkább Ázsiára 😅
Gondoltuk, akkor megnézzük a Souk marketet, a turistabazárt. Úgy tudtuk elképzelni, mint az isztambuli piacos részt. Sokat nem tévedtünk, de lentebb majd kifejtjük.
Séta közben belebotlottunk egy helyi, berber piacba, ahol nem csak zöldséget-gyümölcsöt árultak, hanem mindenféle mást is: ruhákat, könyveket, alkatrészeket, tényleg mindent, ami csak egy piacon lehet. Kíváncsiságból az egyik könyvárushoz bementünk szétnézni. Megpillantottunk egy könyvet, ami egyből elvarázsolt minket, így megvettük. Igaz, semmit nem értünk belőle, mert arabul van, de az eladó elmondása szerint a vallás és az egészség kapcsolatáról szól. 
Nem csak a borítása nagyon szép, de a belseje is rendezett, tagolt, és gyönyörű betűkkel nyomtatták. Kipróbáltuk: a Google egy fénykép alapján egész jól lefordítja. Nem túl értelmesre, de fantáziánkat eleresztve egész érthetővé válik a könyv, így még az is lehet, hogy egyszer kiolvassuk!
Bóklászva a piacon több idősebb berber férfi is kedvesen leszólított minket, hogy honnan jöttünk, először vagyunk-e Marokkóban, és kedvesen köszöntött minket országában. Olvastuk, hogy ilyen nem nagyon van, mert mindenki a pénzre hajt, valamit el akar adni, vagy valahova elvinni, de ezen a részen nem így volt, a berber férfiak nagyon mások, mint az arabok. Egyik férfi például azt mondta, hogy ne a Souk marketbe menjünk, mert ott nyomulnak az eladók, és a gagyi kínai cuccokat árulják jó drágán, hanem van egy szombati, helyi kézműves piac nem messze, menjünk oda inkább, ha érdekelnek minket a helyi dolgok. Hát mi mentünk!
Útközben összetalálkoztunk egy másik kedves férfival, aki szintén a berber piacra ment, és felajánlotta, hogy menjünk vele, vagyis rohanjunk vele – ugyanis olyan tempót diktált, hogy alig bírtuk tartani. Kiderült, hogy az a közeli piac is majd 15p sietős tempóval, és magunk egyedül tuti nem mentünk volna el odáig.
Bevitt minket az igazán sűrűbe: volt itt minden, ajtóktól a tajin főző cserép edényekig, minden. Azt is megtudtuk, hogy itt 6-900Ft egy olyan óriási tajin tál, ami a turista piacon 4500Ft. Persze nem vitt be sehova, nem kellett sehol vásárolnunk, hacsak nem akartunk – és nem akartunk, inkább csak a ‘mindent a szemnek elvet követtük. Jó fél óra kézműves piacon való barangolás után kilyukadtunk egy használt cikkes bolhapiacon. Megkérdezte vezetőnk, hogy szeretnénk-e látni bőrkészítést, ékszerkészítést, vagy valami hasonló kézműves foglalkozást. Miután a bőrös ajánlásra hevesen tiltakoztunk, de másra nyitottak voltunk, elvitt minket egy szőnyegkészítőhöz, majd mielőtt otthagyott minket, elmondta, ha veszünk valamit, akkor az ok, de az is ok, ha nem, mert ő is berber ember, nem pedig arab!
Mikor a talpig fehér ruhás idős férfi, Hossein, angolul folyékonyan elkezdett mesélni nekünk a szövőmunka fortélyairól, el se tudtuk képzelni, hogy szabadulunk innen fizetés nélkül. Csak mondta és mondta, végig nagyon kedvesen. Majd beljebb invitált minket, és a magyar-marokkói hasonlóságokról beszélt, meg a családjáról, majd miközben elkezdte egy fiatalabb srác sorban kiteríteni a szőnyegeket, ágytakrókat, végül sálakat, egy-egy ajándék mentatea mellett azok készítéséről mesélt nekünk.
Kedvesen megkérdezte, melyik tetszik, szeretnénk-e valamelyiknek tudni az árát, ajándékba vinni, vagy csak magunknak megvenni. Miután megtudtuk, hogy 6.000Ft egy szép sál, és itt nincs alku, ez a készítői ár, megköszöntük szépen, és távozni készültünk. Ekkor nem a máshol megszokott, sértődött eladói mentalitást vette elő Hossein, hanem kedvesen megköszönte, hogy fogadhatott és megismerhetett minket, és egy baráti kézfogással utunkra eresztett. Mi pedig csak pislogtunk, hogy így is lehet, és hálásak voltunk, hogy így ‘megúsztuk, és hogy megismerhettük a berber emberek kedvességét.
Odakint vettünk pár finomságot ( több féle datolyát és valami makk féleséget , és átvágva a piacon, hazafelé vettük volna az irányt, de az óváros labirintusa csak bevitt minket a Souk marketbe, így elmondhatjuk, hogy bejártuk azt is. Összeségében hasonló, mint az isztambuli piacos rész, csak még szűkebb, sötétebb utcákkal, és szerintünk kevésbé rámenős eladókkal. Csak ott erősködtek, és kezdtek alkudozásba, ahova bementünk szétnézni, vagy megálltunk a bolt előtt. Mindenki más, max spanyolul köszönt nekünk, vagy leszólított kedvesen, hogy nézzünk szét nála.
Végül a Jemaa el-Fna téren lyukadtunk ki, ami este lévén már szintén tele volt árusokkal, mutatványosokkal. A kígyókat nagyon sajnáltuk, a bűvölők, amelyik kígyónak épp nem zenéltek, rátettek egy követ a farka végére, hogy ne szökjön el, csak max erre-arra nyújtózzon kicsit. Majmokat láncos pórázon tartó embereket is látni, de arról már sietve sem készítettünk képet, elfelejtettük a ledöbbenéstől…
A piacozást azt hisszük, ezzel a nappal kimaxoltuk Marokkóban.