Túrázás Setti-Fadma környékén

A különféle rövid látogatások után, mindenkinek már csak az ebéd hiányzott, így meg is álltunk az utazást szervezőkkel leszerződött, közvetlen folyóparti étteremnél, ahol egyikőnk ebédje került volna annyiba ital nélkül, mint amennyiért általában ketten eszünk két ebédet Marrakeshben. Igen tudjuk, hogy az Atlasz hegység egy turistapontján voltunk, hogy vízpartra terített asztalnál ültünk, és így került volna annyiba egy három fogásos mini ebéd, mint otthon egy jobb étteremben, de a mi fajta utazásunkba ez nem akkor fér bele, mikor valaki úgy alakítja, hanem mikor mi úgy akarjuk
Egy szó, mint száz, megláttuk az étlapot, és megtudtuk, hogy itt csak erre a fix áras, kettőnknek kevés adagos menüre van lehetőség benevezni, így felálltunk, és elindultunk gyalog körbenézni. Kíváncsiak voltunk, hogy mi mást találunk a környéken, mit esznek a helyiek. Ez utóbbit kideríteni sajnos kevés volt az idő, de jól megtömtük a hasunkat mackósajtos helyi lepénnyel, és ingyen teával. Mindezt kevesebb, mint tized annyiból, mint amennyi egyikőnk ebédje lett volna az étteremben. Ráadásul, utólag kiderült, hogy amúgy sem volt nagy bajnok a szakács, és lehet, hogy nem csak pénzben jártunk jobban, hanem az étellel is

Igaz, hogy teli hassal, de végre elindultunk a leszerződött vezetőnkkel a röpke másfél órás hegyi túrára. Néhol nem volt egy könnyű terep, érdekes helyeken mentünk fel, át és le, de nem volt egyáltalán megerőltető. A végcél egy szuper vízesés volt, ahol a fotózás után elégedetten ittuk meg a tripla áras forró teánkat

Az egész út csodálatosan szép, hangulatos, megunhatatlan volt. Olyan érzésünk volt néha, mintha a havas csúcsok csak 5p mászásra lennének tőlünk, úgy hívogattak, de hagyunk valamit a sivatagi túra mellé legközelebbre is Azt mondták, hogy ha 3-4 nappal korábban jövünk túrázni, akkor végig hóban kellett volna lenyomnunk a mostanit (a vékony kis futócipőinkben, és tavaszi kabátjainkban), mert a hideg idő miatt hóban állt az egész terület. Plusz, azt is érdemes megemlíteni, hogy ha meg nyáron jöttünk volna, akkor itt a hegyekben elvileg minden nap esik az eső délután 4-5 körül.

A nap végén ezzel a plusz infóval tényleg teljesen elégedetten nyugtáztuk, hogy megint szerencsénk volt, végig száz ágra sütött a nap, és sok-sok szuper helyen jártunk 👌

Ne maradj le

Iratkozz fel hírlevelünkre

Név(Kötelező)
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.