Eredeti tervünk az volt, hogy 1,5 hét Los Angeles és 1,5 hét Las Vegas után húzunk a drága USA-ból Mexikóba 3 hónapra. Már a 1,5 Los Angeles kitolódott 2 hétre, most pedig a Vegasra tervezett 1,5 hétből 1,5 hónap lett, és még mindig nem állt szándékunkban elhagyni az országot, amíg legálisan maradhatunk, minket pedig szívesen látnak 😊

Igaz, hogy a Vegasban töltött 1,5 hónapból több hetet elvett az éjjel-nappal munka, de akkor is minden pillanatát imádtuk! Annyi közös tervünk van már Adammal, hogy mit kéne még közösen csinálni, hova kéne menni, mit kéne még megnézni, hogy akár már most visszamennénk! Szinte könnyes szemmel hagytuk ott Adamet, aki csak úgy, mint előtte Ricsiék, az amerikai családunk lett. 😊

Na de hova is mentünk az egy hetes arizoniai autós kirándulásunk után Las Vegasból?

Mivel a Vegasban töltött idő alatt is folyamatos kontaktban maradtunk Los Angeles-i barátainkkal, akiknél 2 hétig laktunk Vegas előtt, szerencsére senkinek sem volt kérdés, hogy hova megyünk Vegas után: hát vissza Los Angelesbe! Tudtuk, hogy innen sem lesz majd könnyű a búcsú, hisz elsőre sem volt az, de örültünk, hogy előbb látjuk Juditot és Ricsit viszont, mint gondoltuk 😊 Vettük is a Flix buszra a jegyet, ami szerencsénkre hálaadás napjára extra olcsó volt.

Juditék nagy vacsival készültek, várták, hogy érkezzünk este a busszal, de az időjárás közbeszólt. A buszunk 1,5-2 órát állt a Los Angeles melletti hegylánc tövében kialakult elképesztő dugóban a hirtelen és váratlanul jött hóesés miatt. Ez ismerős lehet, hiszen otthon is mindig ez van, hogy nem számítottak hóra, blablabla, megy a süketelés, de itt ez tényleg ritkaságszámba ment! Azt mondta a sofőr, hogy ő 10 éve nem látott erre havat, és az, hogy ma estére minden vastagon fehér lett, érthetetlen…

Egyszer csak közölte a sofőr a 6 óra buszon töltött idő után, hogy nincs tovább, nem tud átmenni a busz a hegyen mert nem készültek se téligumival, se hólánccal. Úgyhogy választhatunk: vagy visszamegyünk Las Vegasba (hajnali 3-ra értünk volna vissza), és másnap újra megpróbálunk átjutni, vagy leszállunk itt az egyik kis faluban, fizetünk magunknak éjjelre valami szállást és holnap innen megyünk tovább még sötétedés és fagy előtt. Éppen csak volt térerő, úgyhogy izzítottuk is a vonalakat, hogy mit javasolnak Ricsiék, mi tévők legyünk, mert nem akartunk még egy nap kiesést, és még 12 óra extra buszozást, de 20-30.000Ft-ot sem akartunk kifizetni a felkészületlen busz miatt szállásra plusz taxira.

Kérdés nélkül mondták, hogy ha egyszer sikerül visszafordulnunk, és lakott területre érnünk, szálljunk ki legközelebb, ahol lehetőségünk lesz, és be tudunk valahova ülni, ugyanis 2 óra múlva itt vannak értünk!

Ebből az időjárás miatt lett 3 is, majd haza még másik 3, de ezt legalább jó hangulatban, és együtt tettük meg 😊

Ők lettek a mi megmentőink, úgyhogy hálaadás napján mi ezért adtunk hálát, hogy ilyen nagyszerű barátaink lehetnek, és azért is, hogy baleset nélkül hazaértünk.

Ne maradj le

Iratkozz fel hírlevelünkre

Név(Kötelező)
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.