Sedonában az utolsó megállónk a Montezuma Castle National Monument volt. Mivel ez is nemzeti park, a bérletünk ide is jó volt, így ingyen látogattuk. A park elég kis területen helyezkedik el, így egész gyorsan körbe lehet járni. Egyetlen látványossága pedig a sziklafalba épült kastély.

Az öt emeletes, 20 szobás kastélyt a sinaguai indiánok építették és lakták, a becslések szerint 1100 és 1350 között építették. A ház falai mészkőből és iszaphabarcsból készültek.

Ezt a helyet elég nagy kíváncsisággal vártuk, viszont az eddig látottak után ez elég nagy csalódás volt. Még jó, hogy nem kellett belépőt fizetnünk, mert nem érte volna meg. Azt nem tudjuk, hogy mit, de valahogy többet vártunk tőle. Nem is nagyon töltöttünk többet az egész helyen fél óránál, mert biztonsági okokból nem lehet felmenni a kastélyba, csak lentről lehet nézelődni és max oda-vissza sétálgatni előtte… Ami szintén nem egy nagy élmény, ha megnézed lent a képeket, láthatod, hogy nem egy olyan építmény, amiben legalább gyönyörködni lehetne 🙂

Ezek után azt mondhatjuk, a hely egyetlen érdekessége egy kihelyezett kis makett volt, ami azt ábrázolta, hogy is élhettek itt régen a sinaguai indiánok. Egy hangszóróból folyamatosan szólt egy rövid kis ismertető, ami részletezte, hogy mit is látunk:

A legfelső emeleten volt az a személy, aki folyamatosan figyelte a városra leselkedő veszélyt. Alatta, a negyedik szinten egy anyukát láthattunk, aki épp szívinfarktust kap, hogy mindjárt leesik a gyereke, mivel korlátot még akkoriban nem építettek. Az alsóbb szinteken az emberek a hétköznapi elfoglaltságukat folytatták, például főztek, élelmet dolgoztak fel. Itt készítették a takaróikat, ruháikat és egyéb textíliáikat is. A kastély előtt pedig többek között növényeket termesztettek és vizet gyűjtöttek a törzs tagjai, melyeket aztán felhordtak a fából készült létráikon az első pár emeleten kialakított tárolókba.

Miután ezt végig hallgattuk, indulunk is tovább, célba véve a Grand Canyont…

Ne maradj le

Iratkozz fel hírlevelünkre

Név(Kötelező)
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.