Túl sok mindent erről a kis faluról nem nagyon tudunk írni, mivel úgy néz ki, mintha már csak a turistáknak szólna. Nagyon hangulatos lenne a falu, szép környezetben, de mindig mindenki el akar adni mindent.

Volt szerencsénk pont akkor ott lenni, mikor egy helyi zenés táncos előadás kezdődött, de 4 szám után kijöttünk, akár szép dolog, akár nem, mivel olyan unott fejjel, kelletlen mozdulattal adta elő egyik-másik srác a szerepét, hogy nézni is rossz volt. Igen, napi 4-5 előadásuk van, és ha kap is érte pénzt, bizonyára nem sokat, de azért na.

Szerencsénkre viszont találtunk egy kis ösvényt a Golden Stream, azaz a kis aranyszínű patak mentén, azt követtük 1-1,5kmen keresztül, jól esett kikapcsolódni teljesen. Megpihentünk visszafelé a folyó közepén az kisebb-nagyobb, a víz által legömbölyített sziklákon a meleg napsütésben, de azért olyan bátrak nem voltunk, mint a helyi gyerekek, akik vígan ugrándoztak és fürödtek az irtó hideg vízben.

Ne maradj le

Iratkozz fel hírlevelünkre

Név(Kötelező)
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.