Gyorsan eltelt ez az egy hónap Koh Kood szigeten. Az itt töltött idő alatt, összebarátkoztunk egy újabb Argentin párossal (egy másik párossal pedig még 2 éve Balin). Az utolsó naplementét velük búcsúztattuk, pár Chang sör, és egy jó fej helyi srác támogatásával

Sötétedés után elmentünk együtt a kedvenc éttermünkbe, a Happy Time-ba. Nem csak a nagyon finom és olcsó kaják miatt volt a kedvenc éttermünk, hanem a tulajdonosok kedvessége és vendégszeretete miatt is. Ide jártunk szinte minden nap ebédelni, vacsorázni.

Így utolsó este sajnos kicsit későn, épp záróra előtt 2perccel estünk be. Mikor meglátott minket a főnökasszony, nem repesett az örömtől, hogy este 9kor még állhat neki 4 főre főzni egyedül, de mikor megtudta, hogy ez az utolsó esténk, és egy úttal elköszönni is jöttünk, könnybe lábadt a szeme, arcán pedig a fáradtság nyomait egy pillanat alatt felváltotta a gondoskodás szándéka.

Nem volt kérdés, a kedvenceinket kértük utoljára vacsorára, és csak bíztunk benne, hogy van mindenhez hozzávaló (volt, mikor csak zöld banán volt a szigeten, sehol sem volt még érett, és akkor 2 napig semmilyen banános dolgot nem lehetett venni ). Mikor kimondtuk, hogy mit kérünk, látszott az arcán, hogy szinte kérnünk sem kellett volna, mert csak egy nagy mosollyal nyugtázta a rendelésünket

Mielőtt nekifogott volna bárminek is, hozott nekünk ajándékba egy jó nagy, friss, hideg kókuszt. Úgy adta át, hogy mi is meghatódtunk: zavartan mosolyogva próbálta leplezni váratlanul jött szomorúságát. Ezzel a gesztusával pedig rendesen elintézte, hogy még nehezebb legyen elhagyni a szigetet.

Miután mindannyian megtöltöttük a hasunkat, átadtuk neki jelképes ajándékunkat, köszönetünk jeléül, hogy egy hónapig főzött ránk – egy magyar képeslapot. Búcsúzáskor pedig természetesen a közös fotózkodás sem maradhatott el, ezt töltöttük fel a poszthoz.

Ha valamikor arra jársz, mindenképp ugorjatok be egy sült banánra, rántott tintahalra, csípős tengeri herkentyűs spagettire, kókuszra, mangó dzsúzra, tonhalsalátára, tintahalas sült rizstésztára, egy sima rákos sült rizsre, de akár az egész étlapot felsorolhatnánk, mert bármit kérsz, finom lesz

Ne maradj le

Iratkozz fel hírlevelünkre

Név(Kötelező)
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.